Nagyvárad

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Felújítják a Szacsvay-iskola épületét

Több mint ötmillió lejből újítja fel a nagyváradi önkormányzat a Szacsvay Imre Általános Iskola épületét. A beruházás jelentős összege azzal indokolható, hogy a két épületrész állapota nagyon leromlott, a tatarozás mellett a tetőszerkezetek teljes felújítására és egyéb asztalosmunkákra is szükség lesz. A felújítás a közművesítésére és egyéb, villany-, gáz- stb. hálózatokra is kiterjed. A munkák kivitelezésére pályázatot írtak ki, melyre augusztus 11-ig lehet jelentkezni. A nyertes cégnek 18 hónap alatt kell elkészülnie majd a nagyszabású munkálattal. A Szacsvay-iskola főépülete évtizedekig visszaszolgáltatási per tárgyát képezte, a római katolikus egyháznak azonban végül nem sikerült visszaszereznie. Az ingatlan tavaly állami tulajdonba és a nagyváradi önkormányzat kezelésébe került.

Az iskola főépületének a volt Szent László Koldusápoló és Fiúgyermek Menedékház épülete ad otthont. A Szacsvay Imre Általános Iskola elnevezést 2011-ben vette fel a tanintézet, ami méltó emléket állít a mártír jegyzőnek, előtte a George Coşbuc nevet viselte, de a mai váradi magyar emberek emlékezetében 9-es iskolaként maradt meg.

Koldusápoló intézetet a Nemzeti Kaszinó néhány tagja 1842 óta működtetett Nagyváradon. A Szent László Koldusápoló és Fiúgyermek Menedékházat Winkler József püspök kezdeményezésére és 10 ezer koronányi támogatásával 1886-ban jött létre, amelyet vincés nővérek működtetettek az Úri utca ( ma R, Ciorogariu) egyik saroképületében. Az ingatlan 1900-ra kinőtte régi székhelyét, így épült meg mai helyén, a Szaniszló (M. Eminescu) utcában, Sztarill Ferec építész tervei alapján az eklektikus küllemű ingatlan, akárcsak a udvarban levő neogótikus kápolna.

A Szacsvay Imre országgyűlési jegyzőről elnevezett iskola ma Nagyvárad egyetlen önálló magyar 5–8. osztályos iskolája. 2011-ben jött létre az egykori 9-es iskola és a 14-es (Dacia) iskola magyar osztályainak egyesítéséből. A belvárosi tanintézetben tavaly mintegy 900 magyar gyerek tanult.

A Nagyvárad-Olaszi Római Katolikus Plébánia 2015-ben az egykori Szent László Koldusápoló és Fiúgyermek Menedékház jogutódjaként való elismerését kérelmezte a bíróságon annak érdekében, hogy visszaigényelhesse a Szaniszló (Mihai Eminescu) utcai, valamint az Úri (Roman Ciorogariu) utca 41-es számú épületet. 2017-ben hozott döntésével a bíróság elutasította a plébánia keresetét, és ezt az ítéletet a fellebbezés elutasításával a törvényszék is megerősítette. Az ingatlan tavaly állami tulajdonba és a nagyváradi önkormányzat kezelésébe került. 

Az iskola reklámfilmje ITT tekinthető meg.

  • Előző
    Leégett a nagyváradi Nagypiac ipari műemlék csarnoka
  • Következő
    Nagyváradi bábosokkal várja a gyerekeket az Esztergomi Várszínház bábos tábora

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család