Nagyvárad

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Városunkban nyílt meg Románia egyetlen szecessziós múzeuma

Több mint két és féléves zárva tartás után augusztus 20-án délben újra megnyitotta kapuit, és mától fogadja a látogatókat is Románia egyetlen szecessziós múzeuma, a nagyváradi Darvas–La Roche-házban. A Rimanóczy (ma Iosif Vulcan) utcai századfordulós ingatlant nagyrészt európai uniós forrásokból újította fel az önkormányzat.

A Vágó fivérek tervei alapján készült, több mint százéves épületet azért vásárolta meg az önkormányzat, hogy hitelesen mutassa be a város építészetét meghatározó szecessziós stílust.

Az uniós projekt keretében a szecessziós épület és a meglévő bútorzat konzerválása, restaurálása mellett a múzeum anyagát is bővítették, több szecessziós bútorral és egy zongorával is gazdagodott a gyűjtemény. Utóbbin a múzeum hivatalos megnyitóján Thurzó Zoltán zongoraművész játszott.

A felújított épület komplex funkciót is kap: az állandó és ideiglenes kiállítások mellett kulturális, turisztikai és ifjúsági rendezvényeknek, alkotó műhelyeknek is helyet ad, közösségi tér és kávézó is működik benne. Becslések szerint évente mintegy ötezer turistát vonz majd a múzeum.

A Darvas-La Roche-ház 2016 márciusában nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Nagyvárad polgármesteri hivatala 2016-ban pályázott az épület felújítására, pályázatát a legnagyobb pontszámmal (81,5 pont) fogadták el az észak-nyugati régióban. 2017 végén a házat a felújítási munkálatok miatt bezárták, a restaurálási munkálatok  2018. január 22-én kezdődtek el. A közzétett adatok szerint 2016-ban az épületnek, illetve az ott megnyitott időszaki kiállításoknak 3000 látogatója volt.

A múzeum (a hivatalos ünnepnapok kivételével) keddtől vasárnapig, április 1. és október 31. között 10 és 18 óra  között, míg november 1-től március 31-ig 9 és 17 óra között látogatható.

  • Előző
    Felavatták a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye területén felépített első két óvodát
  • Következő
    110 éve játszotta első hivatalos mérkőzését a Nagyváradi Atlétikai Kub

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család