Nagyvárad

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Felújítják az egykori Rimanóczy szállónak és gőzfürdőnek, valamint a Royal kávéháznak otthont adó épületegyüttest

Nagyvárad történelmi városközpontjában, a szépen felújított szecessziós paloták között, a Bémer téren, évek óta elhagyatottan omladozik az egykori Rimanóczy szálló és gőzfürdő, valamint a Royal kávéház. Úgy tűnik, az impozáns épületegyüttese végre visszakapja eredeti rendeltetését, ugyanis a Városi Urbanisztikai és Területrendezési Bizottság legutóbbi ülésén jóváhagyta a műemléképület teljes rehabilitációjára vonatkozó projektet.

Idősebb Rimanóczy Kálmán, éppen 130 éve, 1891-ben kezdte el az eklektikus stílusú, klasszicista vagy neoreneszánsz és szecessziós elemeket felvonultató épületkomplexum építését. A Bémer térre néző szárny október 15-én nyitotta meg kapuit, amelynek emeleti részén 25 szállodai szoba, földszintjén,  a díszes Royal kávéház kapott helyet. A fényűző Royal színvonalát a korabeli sajtó a budapesti New York kávéházhoz hasonlította. A 27 szobás szálloda, valamint a kád- és gőzfürdőt magába foglaló, Körös-part felőli rész egy évvel később készült el. A létesítmény korszerűségére jellemző, hogy a fürdő, “masage- és villanygyógymóddal egybekapcsolt”, mai szóval wellness részleget is működtetett.

Id. Rimanóczy Kálmán végrendeletében a városra hagyta az épületegyüttes tulajdonjogát, azzal a kikötéssel, hogy mindig meg kell tartania alkotója nevét, és a működtetéséből nyert jövedelmet a szegények és rászorulók megsegítésére kell fordítania. A későbbi városgazdák azonban nem tartották be a zseniális építész feltételeit, a második világháború után államosították, majd az 1989-es rendszerváltást követően privatizálták. Az elmúlt 32 évben gyanús hátterű cégek adták-vették, míg teljesen tönkre menve, használhatatlanná vált. Nevét még a Royal kávéház sem tarthatta meg, az évek során volt Szedosz, Oradea (Nagyvárad), Butoiul de aur (Aranyhordó).  A szálloda és fürdő elnevezését pedig Crișul Repede (Sebes Körös) névre változtatták.

Az épületegyüttes jelenleg Nagyvárad egyik legnagyobb ingatlanbefektetőjének, a Lótusz bevásárló és szórakoztató központ tulajdonosának, Mudura Sándornak a birtokában van.  Az általa képviselt Lotus Center Kft. nyújtotta be jóváhagyásra a Városi Urbanisztikai és Területrendezési Bizottsághoz  azt a rehabilitációs tervet, amely szerint az épület reprezentatív tereinek eredeti funkciói megmaradnak. Továbbra is helyet kap benne egy 4 csillagos szálloda, étterem, kávézó, söröző és kerthelyiség. A fürdőrészt sajnos az egyik régebbi tulajdonos teljesen átépítette, ezért többfunkciós, közösségi térré alakítják, amely összeköti az épületben működő egységeket, és kijárata lesz a nemrég felújított Körös-parti sétányra.

A rehabilitáció megvalósulása után, Rimanóczy Kálmán épületkomplexuma, a városkép és a turisztikai szolgáltatások szempontjából, talán Nagyvárad meghatározó  létesítményévé válhat, amely remélhetőleg az eredeti elnevezését is visszanyeri.

Forrás: denagy.hu

Fotó: nagyváradi városháza

  • Előző
    Szent László királyunk megérkezett a várba
  • Következő
    Befejeződött a városháza épületének külső felújítása

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család